HTML

Kis Morgó Óvoda

Friss topikok

Címkék

Óvoda-körkép

2012.10.16. 23:23 Gizibaba

Kitekintő olvasmány arról, hogyan csinálják ezt máshol

A hazai óvodai, bölcsödei, iskolai viszonyokat, szabályokat, menetrendet nagyjából ismerjük. Sok szempontból talán kedvezőtlen a szülőknek, és mindig van min dolgozni, alakítani - de alapvetően egy jó rendszer ez. Az anyukák és apukák nyilván a leges legjobb helyen szeretnék tudni a gyereküket napközben, és a maximumra törekednek étkeztetésben, foglalkozásokban, helyszínben, ha pedig időközben kiderül, hogy valami nem úgy működik, ahogyan azt gondolták, akkor - teljesen jogosan - kifejezik aggályaikat az óvoda felé is. Sőt, amennyiben állami oviról van szó, akár fórumon is témát nyitnak róla, vagy petíciót írnak a javulás érdekében.

Vajon milyenek a hazai viszonyok a külföldi példákhoz képest? A bölcsödék, óvodák mennyire telítettek? És mennyi támogatást kap egy családanya, akár munkaórában, akár szülési szabadságban, akár adókedvezményekben gondolkodunk? Tényleg van itthon miért “panaszkodnunk”? - ez a kérdés foglalkoztatott, amikor megkértem néhány, határainkon túl élő barátnőmet, hogy meséljenek erről.

Zürich, Svájc:

Nekem még nincs sok személyes tapasztalatom, és mi még csak a jàtszócsoportot kezdjük - számol be Márti a jelenlegi helyzetről. A jàtszocsoport 2,5 éves kortol vehető igénybe, egészen az ovis korig. A foglalkozás itt reggel fél 9-től van, és 11-ig tart, de ez játszócsoportonként és kerületenként is változik. Léteznek tehát délutáni csoportok is, sőt, van egy úgynevezett vaddisznó csoport is, akik egy héten egyszer találkoznak egy meghatározott napszakban (délelőtt vagy délután) és a közeli erdőt járják. A gyerekek időjárástól függetlenül játszanak, ismerkednek az erdővel, a természettel.
Amit még érdemes tudni, hogy az összes jàtszocsoport magán, tehát ebből kifolyólag fizetős. A bölcsik nagy része szintén, de vannak szubvencionált helyek is, amiket nyilván nagyon nehéz megszerezni. Amennyiben mégis sikerül, onnantól fizetéstől függ, mennyivel kell hozzájárulni a bölcsi működéséhez.
Zürichben  van egyébként àllami bölcsöde, de elképesztően hosszú a várólista, és nem túlzás, hogy màr a terhesség alatt érdemes bejelenteni a gyereket, ha biztos helyet akar az ember.
Az óvodakötelezettség minden gyereket érint, aki az adott év április 30-ig betölti a 4. életévet. Ugyanilyen szabályok mentén válik iskolakötelezetté is a gyerkőc, amint adott év április 30-ával belép a hatévesek közé.
A gyerekvállalás kapcsán felmerülő támogatások sem alakulnak úgy, ahogy Magyarországon. Itt nincs GYES, GYED, TGYÁS, és egyszeri agyasági támogatás, sem hasonlók. Az egyetlen, ami fizetve van, a szülés utáni 3 hónap, azaz  14-16 hét, munkáltatótól függően. Ennek összege az addigi fizetés 80%-a. Onnantól viszont két választása van az anyukának: vagy apa tartja el a családot, vagy visszamegy anya is dolgozni részmunkaidöben, és itt jön képbe a bölcsi. Én a kislányom 9 hónapos korában álltam végül vissza a munkába, ezért igénybe vettem 6 hónap fizetés nélküli szabadságot a köztes időszakra.
Ami merőben különbözik a magyarországi rendszertől, az például az, hogy a gyerekek nem ebédelnek az intézményben, hanem hazaviszik őket a szülők, majd délutánra vissza az oviba, és a “rendes” óvodai idő végén újra haza. Ez elég megterhelő egy olyan családban, ahol az anya is dolgozik, ezért fognak össze a családok, és hoznak létre úgynevezett "mittagstisch"-t, ahol 3-4 gyerek étkezik együtt, mindig másik családnál, rotációban. Ez nagyon hasznos, és nagy segítség minden anyukának, hiszen így mindig van hol egyen a gyerek és a héten egyszer ugye otthon eszik több màsik gyerekkel. Egyedül a szerda olyan nap, amikor délutàn nem kell visszamenniük további foglalkozásokra.
Az iskolában ez a rendszer folytatódik.
Mi még nem tartunk itt, de a kolléganőm azt csinálta, hogy fél 12-kor rendszeresen hazarohant ebédeltetni, majd 2-kor újra megjelent a munkahelyén, és ez a részmunkaidö miatt tulajdonképpen nem volt gond (kivéve, hogy elég fárasztó dolog így szaladgálni napközben). Ez a része az óvodás és iskolás ellátásnak tehát nem túl vonzó, azonban ami nagyon pozitív, hogy errefelé nem jellemző, hogy az anyukák a gyerek mellől teljes időben dolgozzanak. Anyagilag ugyanis kevesebből is ki lehet jönni, pláne, ha a férj mondjuk fogorvos, vagy valami jobban kereső pozícióban van. A kevésbé jól kereső családok pedig ügyesen gazdálkodnak, és így tulajdonképpen vállalható a részmunkaidő az anyukáknak.
Ami még eltér a magyar viszonyoktól, hogy nálunk nem havonta vonják az adót, hanem egyszer egy évben kell befizetni, és az azért itt sem örömteli esemény :) Így persze a havi fizetés többnek tűnik, mint ami... pedig ezzel a befizetendő adóval mindig számolni kell a későbbiekre.

Los Angeles, Kalifornia:

Mifelénk a szülés utáni juttatások úgy alakulnak, hogy az első hat hétben fizet az úgynevezett maternity leave, ez alatt kapjuk a "PFL" juttatást (paid family leave), aminek az összegét a korábbi fizetésem alapján állapítják meg. Ez államilag van szabályozva, gondolom, minden államban van ilyen, esetleg a juttatás mértéke lehet eltérő. És ennyi. Utána semmiféle pénz nem várható az államtól. Ezen felül pedig nem létezik állami bölcsöde, de állami óvoda sem - avat be Judit az ottani rendszer működésébe.
Étkeztetés tekintetében a menetrend az (és ha jól tudom, Kubában is hasonlóan működik), hogy a gyerek általában azt eszi napközben, amit a szülő csomagol. Nálunk nem, de ez amiatt van, mert itt a gyerekek egységes kóser ételt kapnak, és az jobb, ha nem keveredik. Nyilván ezekben a bölcsödékben nincs Halloween, se Karácsony, viszont sima "átlagos" bölcsikben vagy megemlékeznek a főbb vallások ünnepeiről, vagy semmiről.
Az iskola lehet privát vagy “public”. Az iskolákat egy államilag elfogadott pontrendszerben minősítik, eszerint vannak nagyon jó public school-ok, de azok környékén meglehetősen magasak a lakásárak és a bérleti díjak is. A gyerek nem választhat public shool-t, oda megy, ahová körzetileg tartozik. A privat school-ok viszont körülbelül havi $1000 költséget jelentenek, alsóhangon. És innen a határ a csillagos ég... Államonként változik, hogy mennyire magasak a díjak, Utah állam például nyilván olcsóbb, mint California.
A mi környékünkön van egy jól működő Home School rendszer, ami a nevével ellentétben nem azt jelenti, hogy anyuka tanítgatja a fiát otthon írni-olvasni, hanem néhány család összefog, és tanárokat hívnak a gyerekekhez. A diákok itt 3-5 fős csoportokban tanulnak. Vannak havi szintfelmérések, és szuper pluszóráik is vannak, túl a kötelezőkön: például dráma, lego, robotika, festészet - attól függően, hogy a gyereknek mi az erőssége vagy az érdeklődési köre. Tehát igazán személyre szabott oktatás folyik.
Az adózás errefelé negyedévente történik, a társadalombiztosítási díj (social security) viszont csak évente kerül befizetésre. Ha bejelentett munkavállaló az ember, akkor vonják automatikusan a fizetéséből, de azt az opciót is választhatja, hogy ne történjen meg automatikusan, és akkor mindezt ő maga elintézi.

Nos, mindenki döntse el maga, melyik példa tetszetős, hová íratná be szívesen a csemetéjét. Én a beszélgetéseket összegezve arra jutottam: jó kezekben vannak itthon a gyerekeink. :) 

*******
A blogbejegyzés jelenleg újra szerkesztés alatt, így aki most talál ide olvasgatni, attól elnézést kérek az átmeneti hiányos olvashatóságért! Addigis, köszönök minden további kommentet, és ígérem, mihamarabb felteszem a további információkat is ovikörkép ügyben ;-)

28 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kismorgoovoda.blog.hu/api/trackback/id/tr314853242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reszelő Aladár 2012.10.17. 07:57:05

Lesz majd pár komment, hogy itthon biztos szar.
Én annyit lövök a témához, hogy sok helyen az anyasági támogatás 4-6 hét, max 3 hónap, utána vagy mész vissza dolgozni vagy marad apa fizetése.
Itthon lázadunk még az osztálypénz ellen is, és mint láthattuk valahol még étkeztetés sincs.
Arról meg jobb nem is beszélni, hogy pár kivételtől eltekintve a pedagógusok egész jó munkát végeznek, és a nevetséges bérezés ellenére is odateszik magukat.
Reméljük a fizuemelés eljön nekik is, minél hamarabb.

ComLo 2012.10.17. 08:47:57

@Reszelő Aladár: Részemről kezdeném :-). Kevés olyan kártékony rendszer van, mint a 3 éves szülési szabadság. Az anyuka teljesen kiesik a munkából, 3 év kihagyás brutálisan sok. Utána pedig próbálj, gyakorlatilag újra szakmát tanulni, esetleg munkát keresni kismamaként. Arról nem is beszélve hogy 3 év állandó szülővel való együttlét és szocializáció nélkül a kislurkó is megsínyli a dolgot.
A pénz dolgot ott közelíteném meg, hogy máshol eredeti kitétel hogy X összegbe kerül a dolog és ezért ezt és ezt az ellátást kapod. Nálunk oviba te viszel játékot, WC papírt, ovis bölcsődei helyért borítékozol, pluszpénzt fizetsz a sós kifliért stb stb.
A pedagógusok bérfejlesztésével egyet értek, de szerintem pont fordítva van. Ha rendes fizetést kapnának, több tehetséges és elhivatott ember választaná ezt a szakmát, a jól fizető privát szféra helyett. Mert sajnos most a tehetséges pedagógusok többsége nem tanít.

KZsuzsa · http://deepindata.com 2012.10.17. 09:13:10

Általában rám is csúnyán szoktak nézni, mikor mondom, hogy az itthoni 3 évig támogatás nem jó rendszer :)
Mondjuk "értelmesebb" pénz csak 2 éves koráig jár a gyereknek, mert a GYESből azért nem lehet megélni...
Viszont inkább az a baj, hogy eme rendszer mellett a munkáltatók sem túlzottan támogatják a részmunkaidős foglalkoztatást, ami alapfeltétel lenne ahhoz, hogy vissza tudjon menni az ember dolgozni (1-másfél-2 éves gyerek mellett 8 órában dolgozni, háááát) ilyen szempontból "jó", hogy a GYES mellett csak 6 órában lehet dolgozni.

Azt is meg szoktam mosolyogni (sajnos benne van a legtöbbünk gondolkodásában), hogy az eddig ingyenes bölcsiért most kérhetnek térítést az önkormányzatok.
Namost, egy gyerek havi ellátása 60-70ezer Ft közt van. a térítési díj 15ezer és anyagi helyzettől függően lehet könnyítést vagy elengedést kérni. és ezen is megy a sírás...
Én egyébként a nyáron családi napközibe vittem a kicsit, most kezdtük az állami bölcsit, és egyelőre nem vagyok meggyőződve, hogy jól döntöttem, még ha olcsóbb is...

egyébként ha van ausztriában ismerősöd, az érdekes lehet még, ott több támogatás közül lehet választani, hogy mennyi ideig akarsz otthon maradni attól függően változik az összeg (minél tovább, annál olcsóbb)

fizetekmegegysort 2012.10.17. 09:26:05

Ez így elég érdekes összefoglaló, de messze nem teljes. Kicsit megint a hergeljük a szülők ellen a népet, mert milyen jó itthon nekik- típusú dolog, nekem.
Először is, a három éves gyes/gyed rendszer az anyáknak a legrosszabb. Én bújtatott munkanélküliségnek hívnám inkább, mint támogatásnak.
Alapvető probléma a részmunkaidős foglalkoztatás hiánya. Ahol van, ott is sokszor 8 órás munkát várnak 4 - 6 órás bérért.
Nem az a baj, hogy fizetni kell a bölcsiért/oviért. De a nyugati példák akkor lennének valóban idevalók, ha mellé tennénk az átlagos családi bevételt is. Azaz látszana, hogy a szülők keresetük hány %át kell hogy ovira/bölcsire költsék. Amíg itthon egy magánovi havi 60-90 ezer, addig miről beszélünk? Főleg több gyerek esetén.
Ugyanakkor nem esett szó arról, hogy a fizetett összegért hány gyerek van a csoportban hány pedagógussal. Tesómék pl Finnországban fizettek a gyereknek kb annyit az ovira, mint amit én is bedobok havonta az "ingyenes" államiba, gyümölcsben, papírzsepiben, szappanban, ilyen-olyan pénzben. De míg az én gyerekem 25 fős csoportban 2 pedagógussal van, az övé 10 fősben 3 óvónéni + 1 fejlesztő pedagógussal.
Ha valóban objektív képet akarunk ezeket kéne megnézni.

fizetekmegegysort 2012.10.17. 09:35:35

@KZsuzsa: Zsuzsa, ne a nagyvárosból és az egy gyerekes létből indulj ki! Vidéken, ahol közel s távol egy bölcsi/ovi van, és mondjuk 2-3 gyerek, kicsit nehezebb az alacsony fizetésből kiperkálni azt a 30-45 ezret havonta. És ha a túljelentkezés sokszoros, miért is venné fel az Önkori azt, akinek kedvezmény járna, ahelyett aki kifizeti? Na ezen megy a sírás!

Gizibaba 2012.10.17. 09:41:27

@fizetekmegegysort: Jogos, teljesen igazad van. Ki fogom egészíteni a családok átlagos bevétele - oldallal is.

Köszönöm a kommenteket, nagyon érdekeseket írtok.

fizetekmegegysort 2012.10.17. 09:46:07

@Gizibaba: Köszi! Még esetleg érdemes részmunkaidős - foglalkoztatottsági adatokkal (anyák hány százaléka, átlag hány évig, az átlagfizu hány %ért, a munkáltatónak ez hogyan áll érdekében.... Stb) szerintem itt van ugyanis az eb elhantolva. Mivel a normál fizetésünk is bőven EU átlag alatt, a részmunkaidős hideg vízre sem elég sokszor. :(

blue angel 2012.10.17. 09:47:45

Svajc: igy igaz.
Nagylanyomost mult 4 szept-ben, de csak jovo aug-ban kezdheti az ovit, mert ez ev apr. 30-an meg nem toltotte be a 4. eletevet. A majusi kisebbikkel is ez lesz.
5 evesen kezdhetik tehat az ovit.
Addig heti ket delelott jarjatnak fizetos jatszocsopiba.
A magyar ovi es bolcsi csucs, anyukak! Tessek megbecsulni.

KZsuzsa · http://deepindata.com 2012.10.17. 09:52:59

@fizetekmegegysort: (kisvárosban lakom,igaz Bp közelében, és abban a szerencsés helyzetben vagyok,h a gyerekem alig pár éve épített szépúj bölcsibe járhat)
De az az igazság, hogy mindegy, hol élsz, mindegy, hány gyereked van, annak a gyereknek az ellátása az önkormányzatnak/államnak akkor is ugyanannyiba kerül, ha te nagyon sokat vagy nagyon keveset keresel. (aka nem azt mondtam,h nem lehet megterhelő ez is,hanem azt,h nem látják mögötte a költségeket, csak azt, hogy "jajdedrága."mert hozzá lettünk szoktatva,h minden ingyér jár, pedig nem...)
Egyébként, én azért választottam a bölcsit, mert a GYES épp kifutja, és a 6 órás munkámmal meg többet keresek, mint amennyi a GYED-em volt.
Ezt is kell nézni, nem csak azt, hogy "jaj ez milyen sok". Ha több folyik be úgy, hogy fizetem a bölcsit, akkor megéri, akármennyi is, ha többet vinne el, mintha nem vinném, akkor nem éri.
ezt kell nézni, nem azt, hogy önmagában mennyi.

kanveréb 2012.10.17. 10:21:52

@KZsuzsa: teljesen egyetértek. viszont nálunk (budapest) gyors körképpel az volt a helyzet, hogy állami bölcsi (kerületben 2 megszűnt tehát a várólista 3(!!) év, vagy rendkívül nagy korrupció)gyakorlatilag nincs, magánt fizetve bármikor rosszabbul jártunk volna (még ha nejem teljes munkaidőben visszament volna is). innentől kezdve kivártuk az ovit. teszem hozzá, ha nem lett volna GYES/GYED, a nejem fizetésének 85%a ment volna bölcsire, a maradékból a számláink töredékét sem tudtuk volna fizetni. mindketten közalkalmazottak vagyunk. ha nem lenne GYES/GYED a mi (alsó középosztály)rétegünknek megfizethetetlen luxus lenne egy (vagy netán két) gyerek.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.10.17. 10:26:38

Kétévesen kényszerültem beadni a kisfiamat a bölcsibe. Nagy dilemma volt:anyagiak kontra anyaság. Végülis egy talpraesett, önálló, személyiségfejlődésében semmit nem károsodott ügyes fiú lett, pozitív és negatív hatások egyaránt érték. Az viszont biztos, hogy az első lépésekről, első szavakról maradtunk volna le, ha 6 hónapos korban kellett volna elválnunk, nem beszélve arról, hogy milyen fontos a kötődés kialakulása szempontjából az az első 1-2 év.
Az más kérdés, hogy én félig bekattantam a munka, munkatársak, felnőtt társaság hiányától, még úgy is, hogy nagyon mobilak voltunk.

Globetrotter2014 2012.10.17. 12:21:03

Én azért beletettem volna pár EU-s példát, mert azok relevánsak.

Vagy ha már egzotikom akkor legyen még új zéland és Kongó Nép Demokratkus Köztársaság. Esetleg Észak-Korea is.

A cím alapján többre szémítottam...

Darázs Csaba 2012.10.17. 12:50:41

A magyar körképhez annyi, hogy bölcsődébe szülés előtt 4 hónappal jelentkezve közölték, hogy a várólista is betelt a gyermek "8 hónapos előre tervezett koráig", oldjuk meg máshogy.

Feleségem munkahelye némi maszatolás után részmunkaidőt biztositott (Budapest, multi cég), ami a gyakorlatban kiderült azt jelentette, hogy 4 órát fizettek a 6-8 órás munkanapért, hogy-hogynem fél év után mi kérelmeztük a teljes munkaidőt, az (addigra mégis megkapott) bölcsibe pedig 5.30-ra rohant ki éppen tudott a családból, a szomszédságból. Nem volt egy leányállom ez sem...

Gizibaba 2012.10.17. 13:06:18

@ZF2 : Köszönöm, jogos, bővíteni fogom egy következő poszttal is, mert a kommentek alapján van igény több konkrétumra és több példára is. Angliából és Franciaországból tudok hozni majd olyan példákat, amiket személyesen tapasztaltak a személyes ismerőseim. Ez fontos volt a poszt írásakor nekem, hogy ne statisztikákból és ne mendemondákból épüljön, hanem ismerősök által, a saját bőrükön megtapasztalt élményekből álljon össze. Nekem így hitelesebb és hihetőbb, és én, mint "kommunikátor", így adom át szívesen.
(persze erre írható, hogy "jah, Te ismered őket, de nekünk ugyanolyan mendemonda" - ez már egy másik vitaindító lehet :) :)

fizetekmegegysort 2012.10.17. 14:03:19

@KZsuzsa: Zsuzsa, nem azt mondtam, hogy nem jogos, hogy kérnek érte pénzt. Csak azt, hogy a "sírás" - ahogy Te írtad - szerintem nem ezért megy.
Való igaz, hogy mindegy hol élsz, a gyerek ellátása ugyanannyiba kerül az államnak. Viszont az már nem igaz, hogy az ország bármely részén ugyanannyi lehetőséged van visszamenni dolgozni, az pláne nem, hogy ugyanannyi pénzért. Budapest és környéke mind infrastruktúrában, mint munkalehetőségben kiemelten ellátott része az országnak. Itt talán van esélyed kalkulálni, úgy, ahogy Te is tetted, és ahogy tesszük mindannyian, akik kisgyerekesek vagyunk.
Viszont az ország azon részei, ahol kevés a munka, ebből a szempontból semmiféle reményt nem adnak. Esélyed sincs visszamenni dolgozni, még három év után sem, nemhogy másfél-két év után kalkulálni. Ha mégis azon szerencsések közé tartozol, akit ilyen-olyan oknál fogva visszavettek, akkor is jó eséllyel sokkal alacsonyabb fizetésért dolgozol, mint a Főváros és vonzáskörzete, vagy a vidéki nagyvárosok és azok környékén élők. Ebből a kevés pénzből nagyon nem mindegy hogy kell-e 15 ezret fizetni havonta.
És szerintem ez nagy baj. Magyarország Európához képest nagyon röghöz kötött ország. A társadalom mobilitása igen alacsony, a munkalehetőség kevés. Ilyen körülmények között nem tisztességes a nyugati fizetős bölcsit az itthoni hozzájárulással összehasonlítani. Legalábbis az én véleményem szerint itt kisebb részben van arról szó, hogy "sírnak az emberek, mert megszokták, hogy ingyen van". Sokkal inkább a lehetőségek beszűküléséről, a kitörési lehetőségek hiányáról, a nem jól működő szociális hálóról.

BigPi 2012.10.17. 14:07:54

Még soha egyik anyukának sem jutott eszébe, hogy ha már úgy is otthon van a saját gyermekével, akkor bevállal mellé még 2-3 hasonló korú gyerköcöt?
Szerintem mindenki jobban járna. A gyesen lévőnek több bevétele lenne a másik meg mehet a dolgára, akár pénzt is kereshet.

fizetekmegegysort 2012.10.17. 14:35:26

@BigPi: Sok anyukának eszébe jutott. Végzettséghez kötik plusz millió hivatal hárommillió előírásának kell megfelelned. Ezen kívül kell pár milla, hogy a lakást az előírások szerint átalakítsd. Mire mindet végrehajtod, kb havi 60-80 ezret kell kérned a szolgáltatásért, hogy keress is vele.
Vagy úgy gondoltad, feketén? :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.10.17. 15:37:37

@fizetekmegegysort: a megyei szociális és gyámhivatal összepisili magát a gyönyörtől, mikor egy-egy illegális családi napközit vagy szociális otthont levadászhat.:D

fizetekmegegysort 2012.10.17. 16:00:10

@anica inkognitóban: Nem beszélve arról, hogy a gyerek veszélyes üzem. Bármi baj van a felvigyázott csimotával (ételmérgezéstől a súlyos balesetig), a "bébiszitter" anyuka GYES kiegészítés helyett járhat a bíróságra, és még örül ha megússza. Nem véletlen kötnek szerződést a magán intézmények.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.10.17. 16:31:47

@fizetekmegegysort: ami előfordulhat amúgy engedéllyel rendelkező szolgáltatónál is, csak a felelősségi kör más.
Egyébként a mi rendszerünk nem olyan rossz, mert - leszámítva a szülőre ható anyagi kényszert - hagy választási lehetőséget. Végülis beadhatja a szülő akár egy éves korban, kétévesen bölcsődébe, háromévesen óvodába, sőt, amikor olyan a jogszabályi környezet, hogy ezt engedi (most nem vagyok benne biztos, hol a határ, akár 5 éves korig otthon lehet. Anyám ez utóbbira esküszik, hogy az milyen jó volt nekem. Nem emlékszem, de nekem luxus lett volna a gyerek 5. évéig otthonmaradni.

KZsuzsa · http://deepindata.com 2012.10.17. 16:51:32

@fizetekmegegysort: nem értelek, a képlet mindenütt ugyan az:
ha megvan a lehetőség visszamenni dolgozni, akkor ha a (GYES+munka)-bölcsiköltség több pénzt jelent, mint a GYED (vagy csak a GYES), akkor érdemes visszamenni.
Ha nincs lehetőség, akkor értelemszerűen kényszerpályán vagy. de ez már munkáltatófüggő, azok hozzállása meg szerintem nem területfüggő.
Az teljesen egyértelmű, h kevesebb fizetésből élőknek nagyobb problémát jelenthet, és "fáj" minden, amiért fizetni kell pluszban, de kérdem én, ha otthon ülve mégannyi bevétel sincs, akkor miért is probléma ez? (talán azért, mert ilyen szinten nem szokás átgondolni, ehhez már a pénzügyi kérdések tudatos kezelése kéne, ami megint nem egy átlag magyar szokás...)
BTW, elfelejted, hogy a nehezebb anyagi helyzetben lévőknek nem 15k-t kell fizetni, hanem sávosan kevesebbet, anyagi helyzettől függően. akár 0-t is. tehát mégjobban nem értem ezt a "vidékieknek mennyivel nehezebb, mert nincs annyi semmi" magyarázkodást.
Gondolkozni kell, tervezni, számolni, nem sírni. (úgy általánosságban is, nem csak a bölcsi/ovi költségen)

fizetekmegegysort 2012.10.17. 17:21:02

@anica inkognitóban: a tesóm is öt évesen ment oviba, de neki nem tett jót. Szerencsés alkat vagy, ha nálad ez nem hagyott nyomot. Mondjuk tesó gyárilag nembarátkozós, erre tett még rá az öt éves korig otthoni környezet. De anyunak még nem volt választása, akkoriban nem vették fel oviba a nagyot, ha anyuka otthon volt a kicsivel, és nálunk ez volt az ábra.

fizetekmegegysort 2012.10.17. 17:31:05

@KZsuzsa: Akikről beszélsz, az "ilyen szinten" élők, pl a vidéki értelmiség, akik két diplomával, nyelvvizsgákkal már egy ócska call centeres állásra is boldogan jelentkeznek (kelet-mo, 120 fő 1 db állásra).
A nehéz helyzetben lévőknek vidéken azért nem 0t kell fizetni a 15 ezer helyett, mert a sokszoros túljelentkezés miatt kábé másik 5 "fizetős vendég" lesz a helyükre, az Önkori meg nem hülye, hogy az ingyenest vegye fel, ha nem muszáj. És nem lehet átmenni a szomszéd kerületbe a másik bölcsibe...
De mindegy, ez innen Budapestről és környékéről sok embernek nem látszik, főleg "nekem sikerült az élet, mert okos vagyok és előre gondolkodtam" mentalitással.
Maradjunk annyiban, hogy más a véleményünk. :)

KZsuzsa · http://deepindata.com 2012.10.17. 17:41:26

@fizetekmegegysort:
1. ha az anyának nincs munkája, nem veszik fel a gyereket a bölcsibe (illetve de, felvehetik,de csak akkor kezdhet járni,ha kapott munkát)
2. a térítési díjat (legalábbis nálunk) a felvétel UTÁN állapítják meg, a jelentkezési lapon pedig csak a foglalkozás szerepel (bár tény, ebből lehet következtetni)
3. előre gondolkodva se biztos, h sikerül az élet, csak nagyobb az esély rá.
4. igen, más a véleményünk, szerintem az csak kifogás, h jaj, itt vidéken szarabb az élet. (eredetileg én is vidéki vagyok, általad emlegetett nehéz körülmények közül, a tesóim most is ott élnek, az általad emlegetett problémák között. nekik is megvannak a problémáik, de nem kezelik kifogásként.

fizetekmegegysort 2012.10.17. 18:01:52

@KZsuzsa: Na látod, nálunk pl felveszik akkor is ha nincs munkája anyának. Jól ellátott terület, van hely.
Én sem szeretem, ha kifogásként kezeli valaki az általad és általam említett dolgokat. Viszont azt még kevésbé, ha messziről és ismeretlenül ítélkezünk, anélkül hogy egyéni helyzeteket ismernénk, majd vélt vagy valós igazunk birtokában "persze mert megy a sírás" és " ilyen szinten nem szokás átgondolni" típusú megjegyzéseket teszünk másokra. És azért nem szeretem, mert bár sokszor igaz, tényleg kifogás, de legalább annyi esetben meg nem az, hanem rendszerhiba.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.10.17. 19:54:38

@KZsuzsa: @fizetekmegegysort: szintén Kelet-Magyarország, 9300 lakosú kisváros: gazdasági okokból a képviselő-testület úgy döntött, hogy 2012. szeptemberétől 1(!), azaz egyetlen bölcsődei csoport indulhat. Emellett van a városban 2 családi napközi (7-7 főre szóló engedéllyel, de hallgatólagosan tudomásuk vesszük, hogy van pár "bejáró" nagyobb gyerek, aki itt - a napközivel ellentétben - meg tud tanulni, fel tud készülni az órákra), és 1 magánovi fantázianéven futó nemtudommi, de legalább az is engedéllyel. Nos, ennyi a választék.
süti beállítások módosítása